Rendezné a kórházban hagyott újszülöttek helyzetét a kormány

Négy miniszternek kell kidolgoznia a részletes szabályozást május végéig.

Megjelent a Magyar Közlönyben egy határozat, amelyben a gyermekközpontú és családbarát értékrend és szemlélet mellett elkötelezett kormány kijelölte, miként rendezné a kórházban hagyott újszülöttek helyzetét. A döntés lényege, hogy a gyermek születésekor az anya kérhetné adatai titkos kezelését.

Az Orbán Viktor által jegyzett döntés szerint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek – Pintér Sándor belügyminiszterrel, az anyakönyvi ügyekért felelős Gulyás Gergellyel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel együttműködve – kell erről részletes javaslatot kidolgoznia.

Az új szabályozásban meg kell határozni, hogy

Az új szabályozásnak egyebek mellett ki kell térnie az egészségügyi szolgáltató feladataira, az anonimitás kezelésére az anya és a gyermek további betegútjában, illetve a Gyermekeink védelmében nevű informatikai rendszer örökbefogadási alrendszerének fejlesztési feladataira.
A négy miniszternek a feladat elvégzésére a kormányfő 2024. május 31-ig adott időt.

Néhány éve már az LMP javasolta az anonim szülés, mint új jogintézmény bevezetését. Az ellenzéki párt a megszületett gyermeket szintén hat hét után tette volna örökbefogadhatóvá, azzal érvelt, hogy az eljárást sikerrel alkalmazza több ország. A nemzetközi példák alapján az anonim szüléssel csökkenhet a csecsemőgyilkosság, az abortusz, a várandós öngyilkosság, az eltitkolt terhesség.