Így akadályozná meg a Mammut, hogy újabb öngyilkosságot kövessenek el a plázában

Már eddig is sok mindent próbáltak tenni, mégsem sikerült elérniük, hogy ne legyen több tragédia az üzletközpontban.

„A közelmúltbeli események fényében szakértői csoportot állítottunk fel, többek között pszichológus, viselkedéskutató és építészek részvételével, hogy megvizsgáljuk, vannak-e további intézkedések, amelyeket bevezethetünk a hasonló esetek elkerülése érdekében” – ez olvasható a Mammut Bevásárlóközpont szerdai közleményében.

A fentiek arra utalnak, hogy a Mammutban az elmúlt években több alkalommal is történt öngyilkosság, a legutóbb július 30-án, amikor délelőtt fél 11 körül egy nő ugrott le a második emeletről, és a mentők hiába értek gyorsan a helyszínre, az áldozat életét már nem tudták megmenteni.

Az eset apropóján Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere kedden a Facebook-oldalán jelezte, hogy mivel az elmúlt 13 évben a mostani áldozat volt a hetedik ember, aki magát a pláza emeletéről levetve lett öngyilkos, felvette a kapcsolatot a létesítmény üzemeltetőivel, és reméli, hogy közösen meg fogják találni, miként lehet biztonságosabbá tenni az épületet.

Erre reagálva a bevásárlóközpont üzemeltetője most közleményben jelezte, milyen lépéseket terveznek, hogy biztonságosabbá tehessék a látogatóiknak a létesítményt. Mint írják:

A közleményben azt is rögzítik, hogy eddig milyen lépéseket tettek:

Ugyanakkor a közlemény azt is megállapítja, hogy „azzal is számolni kell, hogy minden óvintézkedés ellenére néha olyan elszántsággal és hirtelen történik meg a tragédia, hogy – helyszíntől függetlenül – azt nagyon nehéz megakadályozni.”

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!