Egy falu elérhetetlen, több család ott hagyta az otthonát Nógrádban – fotók

A heves esőzés miatt.

Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban, Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, Szécsényfelfalu közúton megközelíthetetlenné vált – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Ecseg, 2023. június 9.
A drónnal készült felvételen a Szuha-patak áradása miatt elárasztott utcák Ecsegen 2023. június 9-én.
MTI/Komka Péter

Kapás Márton elmondta: sorra érkeznek a segélyhívások a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletére. Ismertette: Nagybárkányban a heves esőzés miatt a patak kilépett a medréből, a víz a helyi általános iskola épületét is elöntötte. Az iskola vezetése a diákokat hazaküldte.

A szóvivő tájékoztatása szerint a vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltó egységei több településen homokzsákokat helyeztek ki, elárasztott pincékből szivattyúzták ki a vizet és úttestre dőlt fákat távolítottak el.

Az említett települések mellett az egységeknek be kellett avatkozniuk Pásztó, Mátraszőlős, Nagylóc, Ecseg, Nógrádmegyer, Nógrádszakál, Piliny, Kisbárkány, Lucfalva, Cserhátszentiván, Nógrád, Sámsonháza és Felsőtold településeken is.

(MTI)

Címkék: nógrádesőfalu