Hiába a tiltakozás, döntött a kormány a rozsdaövezetekről

A csütörtöktől hatályos döntés hat kerületet érint.

Új rozsdaövezeti akcióterületeteket jelölt ki Budapesten a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletet Orbán Viktor miniszterelnök jegyzi. A döntés lényege szerint a kijelölt területeken

változtatási tilalom nem alkalmazható.

A kormány döntését a folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni
kell, ami azért fontos, mert a rozsdaövezetek kijelölésével a beruházók komoly előnyökhöz jutnak, az építési engedély megszerzése egyszerűsödik.

A rendeletet korábban társadalmi egyeztetésre bocsátották. A kormány döntése akkor  három kerületet érintett. A Portfolio beazonosította a beruházókat.

Korábban az RTL Híradó arról számolt be, hogy az újbudai önkormányzat és a kerületi civilek tiltakoztak az átminősítés ellen, amely után bármekkora épületet felhúzhatnának a területen, miközben az önkormányzat feladata lenne kialakítani a zöld területet, iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, amihez már nincs elég közterület a környéken. A Népszava szerint 800 lakást és 70 ezer négyzetméternyi irodát húznának fel, ami az önkormányzat céljaival ellentétben a zöldterületet csökkentené, ráadásul felülírja 2025 végéig elrendelt változtatási tilalmat is.

A társadalmi egyeztetéshez képest egyébként más rozsdaövezetekről is döntött a kormány, az újabb helyszínek a Magyar Közlönyben megjelent megjelent melléklet szerint több IX., XIII. és XX. kerületi ingatlant érint.