Tagad az iszlám „szent háborújára” uszító fiatal, szerinte ezek dicsőítő versek és része az arab költészetnek

Felmentésért fellebbezett két év börtönre ítélt 25 éves férfi, de az ügyészség szerint többet érdemel.

Súlyosabb büntetést kért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség arra a 25 éves magyar-algíri származású férfire, aki két év letöltendő börtönt kapott januárban háborús uszítás bűntette miatt.

Csiha Gábor Sándor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség a három éves középmértéket meghaladó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi tagadta a bűnösségét, és azt állította, hogy ezek a dicsőítő versek része az arab költészetnek.

A férfinek felkeltette az érdeklődést az Iszlám Állam tevékenysége, ezért gyűjteni kezdte a terrorcselekményeikkel kapcsolatos kép- és hangfelvételeket. 2018 szeptemberétől majd egy éven keresztül az iszlám „szent háborúját” dicsőítő háborús uszító tartalommal bíró szövegeket tett közzé az interneten, amelyeket több tucatnyian olvastak.

A férfi és védője felmentésért, az ügyészség súlyosabb büntetésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség fenntartotta az ügyészi fellebbezést, és súlyosabb büntetést kért a férfire.