Súlyos fizetésemelés jöhet a minisztériumokban

Lehet olyan főosztályvezető, aki 2 milliót vihet majd haza.

Az eddiginél jóval magasabb fizetési plafont állapít meg a minisztériumoknál és más kormányzati igazgatási szerveknél dolgozó vezetőknek egy, a kormány honlapjára felkerült friss kormányrendelet-tervezet – írja a hvg.hu.

A javaslat szerint jobban járnának a minisztériumi tanácsosok, főtanácsosok, osztályvezetők és főosztályvezetők, mivel 33-66 százalékkal is nőhet a nekik adható legmagasabb bér.

Az alábbi minisztériumi munkakörökben így nőnek a fizetési felsőhatárok, az első számsor a jelenlegi felsőhatár, a második a tervezett:

A rendelettervezet indokolása szerint az egyes vezetői beosztásokhoz tartozó bérsávok felfelé módosítására azért van szükség, mert a hatályos törvény szerinti “illetménytáblák a 2019. január 1-jei hatálybalépésük óta nem változtak, indokolt az illetménysávok felső határának megemelése.” Mindez azonban nem jelent automatikus emelést.