444: Többször is ellentmondott magának a bíróságon a Belső-Pesti Tankerület vezetője

A bírónőnek figyelmeztetnie kellett, hogy igazmondási kötelezettsége van.

Ma tartották az első tárgyalási napot az Eötvös Gimnázium korábbi matematika tanára, Kapin Lilla és a Vörösmarty Gimnázium egykori angol tanára, Törökné Pethő Erzsébet ügyében. Mindkét pedagógust polgári engedetlenség miatt rúgta ki a Belső-Pesti Tankerület, mire ők munkaügyi pert indítottak. Ahogy a tárgyalásról tudósító 444 megjegyezte, bár mindenki nagyon egyszerűen ki tudja deríteni maga is, hogy ki a Belső-Pesti Tankerület vezetője, ő a tárgyalás elején sem a képmása, sem a neve nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá, így itt sem szabad őt nevesíteni.

A 444 beszámolója szerint a tankerület vezetője többször is kellemetlen helyzetbe került a tárgyalás során, először akkor, amikor azt mondta, nem tudja mit csinált az egyik engedetlenkedő pedagógus, Törökné Pethő Erzsébet a 2022/23-as tanév első napján. Percekkel azután mondta ezt, hogy a pedagógus hosszan ecsetelte, hogy aznap tanévnyitójuk volt, amin nem vett részt, de utána három óráján bennmaradt az iskolában, mindezt az intézmény igazgatójának tudtával. Itt kezdett bonyolódni a dolog:

A tárgyalási nap végül úgy ért véget, hogy még a perfelvételi szakaszt se sikerült lezárni, A pedagógusok jogi képviselője, Sziklai Tamás már korábban is úgy saccolt, hogy az eljárás nyárnál előbb biztos nem ér véget, és most is azt mondta, hogy nagyon alapos, de hosszadalmas eljárásra számít, tippelni sem tud, mikor lesz ítélet.

Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet a közalkalmazotti jogviszonyuk helyreállítását, egymillió forint sérelmi díjat, valamint a jogellenesnek vélt felmentésük idejére járó távolléti díjukat és annak kamatait követelik a bíróság előtt.