Portfolio: az év második feléig visszatarthatják a zárolt EU-pénzeket

Lelassultak a tárgyalások.

Lelassultak a tárgyalások a magyar kormány és az Európai Bizottság között, így pedig a korábban tervezettnél is később indulhatnak meg a folyósítások az EU részéről azoknál a forrásoknál, amelyeket egy decemberi döntéssel zárolt az EU-országok képviselőit tömörítő Tanács – közölte a Portfolio.

A lap brüsszeli források alapján azt írja, legkorábban áprilisban-májusban értékelheti a Bizottság azokat a jogszabályokat, amelyeknek az elfogadását jogállamisági eljárás lezárása, illetve a helyreállítási források megszerzése érdekében a kormány március 31-i határidővel vállalt.

Mindez azt jelenti, hogy legkorábban az év második felében, a nyári hónapokban érkezhet pénz Brüsszelből.

A portál felidézte, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pénteken egy interjúban arról beszélt, hogy jövő héten küldi el a kormány konkrét javaslatait a vagyonkezelő alapítványok összeférhetetlenségi szabályairól. Bár a legutóbbi kormányülésen az egyetemek élén álló alapítványokban tisztséget vállaló miniszterek felajánlottak lemondásukat, de ez feltehetően nem elég ahhoz, hogy az EU engedélyezze az uniós pénzek – többek között Erasmus-ösztöndíjak – folyósítását. Ezért aztán van jelentősége annak, milyen tervet rak le a kormány az unió asztalára.