Március közepén jöhet az újabb tanársztrájk

Ha addig nem történik érdemi előrelépés a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban.

Március 16-ától határozatlan idejű sztrájkot hirdet a szakképző intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha addig nem történik érdemi előrelépés a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban – értesült a Népszava.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a lapnak elmondta, miután az Orbán-kormány „a sztrájktörvényt semmibe véve” nem nevezett meg saját részről tárgyalópartnert, a bíróság a Nagy Márton miniszter vezette Gazdaságfejlesztési Minisztériumot jelölte ki, hogy egyeztessen a PDSZ szakképzési sztrájkbizottságával. A szakszervezet hamarosan levélben fordul a miniszterhez, hogy javasoljon időpontot az egyeztetések megkezdésére.

Nagy Erzsébet hangsúlyozta,

abban az esetben is meghirdetik a határozatlan idejű sztrájkot, ha az egyeztetés kezdeményezése sikertelen marad.

A cikkben megjegyezték, a PDSZ már többször is próbált tárgyalást kezdeményezni a kormánnyal a szakképzés ügyében, ám eddig egyetlen megkeresésükre sem kaptak érdemi választ, az idén január 31-én, a szakképző intézményekben megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkot követően sem.

A PDSZ szakképzési sztrájkbizottságának négy fő követelése van:

A PDSZ ügyvivője a Népszavának azt is elmondta, március 16. egy szimbolikus dátum, hiszen akkor lesz pontosan egy éve, hogy a szakszervezetek a közoktatásban is határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.