Eltemették Mécs Imrét

Az 1956-os halálraítéltet, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító tagját, volt országgyűlési képviselőt Beer Miklós nyugalmazott váci megyés püspök búcsúztatta.

Utolsó útjára kísérték pénteken az Óbudai temetőben Mécs Imrét. Az 1956-os halálraítéltet, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító tagját, volt országgyűlési képviselőt Beer Miklós nyugalmazott váci megyés püspök búcsúztatta.

A gyászszertartáson, amelyen megjelent számos korábbi és aktív politikus, Beer Miklós kiemelte, hogy Mécs Imre egész élete a jóért folytatott harcban telt el, mert az Isten erre teremtette.

Azért harcolt, mert tudta, hogy „szabadságra teremtett minket az Isten”, és szabadság nélkül nem lehet élni. Erre a harcra tette fel az életét – mondta az elhunytról Beer Miklós.

Fischer Ádám karmester a barátok nevében kijelentette: „olyan embertől búcsúzunk”, aki életével példát mutatott.

Elvei, meggyőződése mellett egész életében kitartott, még akkor is, amikor oly sokan átálltak a hatalom oldalára – mondta.

Nemcsak a történelemben, de a szívünkben is örökre ott leszel.

– fogalmazott Fischer Ádám.

Závada Pál író is arról beszélt, hogy Mécs Imre a szabadságért hajlandó lett volna a legnagyobb kincsét, az életét is feláldozni.

Hozzátette: 1956 élménye belső iránytűjévé vált és vezette őt egész élete során. Felidézte, hogy Mécs Imre ott volt a diktatúra lebontásánál és a demokratikus ellenzék bölcsőjénél. Ugyanakkor nem nyugodott bele “a demokratikus intézményrendszer lezüllesztésébe sem” – fűzte hozzá.

Az 56-osok közül az utolsó mohikán, aki megtér teremtőjéhez

– mondta a volt politikusról Závada Pál.

Az életének 90. évében elhunyt Mécs Imre sírja Göncz Árpád volt köztársasági elnök nyughelye mellett, Csoóri Sándor költő, író, politikus síremléke közelében van.