Budaházy György is elnöki kegyelmet remél

Reagált Novák Katalin keddi döntésére.

A köztársasági elnök kedden közleményben tudatta, hogy a Budaházy–Hunnia-ügy tizenhét vádlottjából hetet kegyelemben részesített. Novák Katalin a többiek – így Budaházy György – kegyelmi kérelmeit sem utasította el, de jelezte: esetükben kivárja a jogerős ítéletet, utána dönt.

A Mandiner szúrta ki, hogy a döntésre reagált Budaházy György. Testvére, Budaházy Edda osztotta meg közösségi oldalán közleményét. Novák Katalin döntését Budaházy annak dacára üdvözölte, hogy az ő kegyelmi kérelme ügyében  nem foglalt állást, örül, hogy néhány társa számára véget ér az ügy, amit rémálomnak nevez.

Mint írta, értve az államfő döntésének indoklását, fenntartja a reményt, hogy

szilveszter után az Elnök Asszony a reakciók és vélemények fényében újragondolja az ügyet és egy második körben a többi tíz vádlott kérelmének pozitív elbírálása is megtörténhet.

Budaházy György jelezte, ha rákényszerülnek a másodfokú eljárásra, akkor tisztességes bíróságot követel, ami szerinte nem lehet a Fővárosi Ítélőtábla.

Márciusban 17 év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék Budaházyt. Októberben a Kúria döntött úgy, hogy kiengedik a börtönből és házi őrizetbe helyezik. A Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat szintén bírálta az elsőfokú ítéletet. Azt írták, minden vádlottnál indokolt lett volna az eljárási kegyelem, az elnöki döntést mégis előremutató lépésnek, áttörésnek tekintik.