Hosszú sorok alakultak ki a budapesti ételosztásokon

Olyanok is sorba álltak idén, akiknek tavaly nem volt szüksége segítségre.

December 23-ig napi ezer adag ételt osztanak ki az Ökumenikus Szeretetszolgálat csepeli sátra előtt, ahol sok új arcot látnak, számolt be róla az RTL Híradó.

Már az első nap elég hosszú sor állt itt az ételosztásunkon, biztos vagyok benne, hogy ebben nagy jelentősége van, hogy a megélhetési költségek növekedése és az általános áremelkedések olyanokat is érintenek, akik a korábbi években nem álltak be egy ilyen sorba

– nyilatkozott Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató.

A Klauzál téren hasonlóan sokan vártak a sült kolbászra a Heti Betevő ételosztásán.

A rezsiköltségek és az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt maguk a segítők is nehéz helyzetben vannak, ráadásul az adományozóknak is egyre kevesebb lehetőségük van a jótékonykodásra.