Amerika budapesti nagykövetét aggasztja, amikor Szijjártó Moszkvába repül, és közben kijevi játszóterekre rakéták repülnek

David Pressman először adott interjút kinevezése óta.

Először adott interjút David Pressman, mióta Joe Biden Budapest amerikai nagykövetének nevezte ki.

A diplomata a Politico című lapnak a magyar kormány háborús kommunikációját illetően azt mondta, aggodalommal tölti el, amikor látja, hogy Moszkvából rakéták repülnek a kijevi játszóterekre, Magyarország külügyminisztere pedig eközben Moszkvába repül, hogy Facebook Live konferenciákat tartson a Gazprom központjából.

A Telex szemléje szerint Pressman beszélt arról is, hogy egy olyan országban, ahol melegellenes törvény létezhet, fontosnak tartotta, hogy posztoljon vele azonos nemű párjáról és közös gyerekeikről.

Néha a példa ereje a leghatékonyabb módja annak, hogy közös értékekről és aggodalmakról kommunikálhassunk

– tette hozzá.

Pressman elmondta, hogy célja a magyar kapcsolatok kiépítése, hogy Amerika és Magyarország együtt tudjon működni.

Amikor azt látjuk, hogy a magyar médiában őrült Kreml-történeteket terjesztenek, azt szóvá fogjuk tenni. Mert szóvá kell tennünk

– mondta a diplomata. Ezt azzal magyarázta, ennek az a szándéka, hogy „közelebb kerüljünk egymáshoz, nem az, hogy elszakítson minket egymástól.”

Úgy fogalmazott, a munkájuk nem a liberális politikáról szól, nem is a konzervatívról, hanem a közös alapértékekről, amelyek a demokrácián alapulnak, és arról, hogy képesek vagyunk együttműködni.

Az Egyesült Államok mindig kiáll a kiszolgáltatott vagy marginalizált, nyomás alatt lévő közösségek érdekében. Itt, Magyarországon van néhány ilyen

– fogalmazott a nagykövet.

Kapcsolódó