Ma az Apáczai gimnázium tanárai gördítették tovább a polgári engedetlenséget

22-en sztrájkolnak, 25-en aláírásukkal támogatják a kollégáikat.

Szeptember 14-én polgári engedetlenségbe kezdünk, és szolidaritásunkat fejezzük ki mindazon kollégáink iránt, akiket fenyegető levelekkel, munkájuk alóli felmentéssel próbálnak meg ettől eltántorítani a valós problémák sürgős megoldása helyett

– így fogalmaznak szerdai közleményükben az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium dolgozói. Mint írják, azért folytatják a tiltakozásukat, mert az oktatás problémáinak sürgős megoldása össznemzeti érdek.

Fel is sorolják, miket tekintenek a legégetőbb problémáknak. Szerintük azonnali  változtatásokra van szükség,

Mint írják, a még pályán lévő tanárok nem szeretnénk mást, mint békében és szabadon, felelős szakmai döntések alapján tanítani.

Tiltakozásunk nem irányul kollégáink ellen, nem irányul az iskolánk vezetősége ellen, nem irányul közvetlen fenntartónk, az ELTE ellen. És főleg nem irányul tanítványaink ellen, sőt: az ő hosszútávú érdekeiket is szem előtt tartva cselekszünk. Ugyanakkor minden akciónkkal szeretnénk őket arra is nevelni, hogy merjenek kiállni magukért akkor is, amikor ez nehéz

– olvasható a közleményben.