Már lehet jelentkezni határvadásznak, itt vannak a feltételek

200 ezres cafeteria jár hozzá.

Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását, a police.hu-n már elérhető az ehhez szükséges pályázati anyag – jelentették be rendőri vezetők pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Tarcsa Csaba vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitányság-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka arról beszélt: a Készenléti Rendőrségen önálló határvadász ezred jön létre, amely Bács-Kiskun megyében 14, Csongrád-Csanád megyében 6, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyében pedig 1-1 századból áll majd.

Tarcsa Csaba arról is beszélt, hogy a migránsok egyre erőszakosabbak, már nemcsak létrával próbálnak átjutni a kerítésen és alagutakat ásnak, hanem csúzlival, üveggolyóval lőnek a szolgálati járművekre, a mélységi ellenőrzéseknél pedig nem állnak meg az őket szállító embercsempészek a rendőri jelzésre, hanem száguldoznak, amelynek gyakran baleset a következménye.

Minderre az a megoldás látszik a legjobbnak, ha megerősítik a határvédelmet olyan szerződéses határvadászokkal, akik meghatározott helyszínen meghatározott feladatrendszerrel végzik a munkájukat – mondta.

A határvadászok jogosítványairól közölte: igazoltathatnak, ruházatot, csomagot, járművet vizsgálhatnak át, elvehetnek tárgyakat, embereket elfoghatnak, előállíthatnak, idegenrendészeti intézkedésre is jogosultak lesznek. Továbbá határforgalmat ellenőrizhetnek, járványügyi intézkedéseket hajthatnak végre tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, biztosíthatják a helyszínt és a nemzetközi körözési rendszert is alkalmazhatják majd.

Pozsgai Zsolt személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az első körben 2200 alkalmas jelentkezővel kötnek 3 éves szerződést.

A rendőri vezetők az eseményen a határvadászok pontos illetményéről arra hivatkozva nem beszéltek, hogy az a Magyar Közlönyben rövid időn belül megjelenik.