Fidesz-KDNP-s javaslat: az Európai Parlamentet a jelenlegi formájában fel kell számolni

Egy új alapszerződésben kimondatnák, hogy az EU keresztény alapokon nyugszik.
Kapcsolódó cikkek

Kövér László házelnök, Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes, Simicskó István KDNP-frakcióvezető és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető jegyzi azt a kedd este benyújtott határozati javaslatot, amelyben leírják, szerintük mit kellene elérnie a kormánynak az Európai Unió átszervezéséről szóló vitában, szúrta ki a 444.

A lap szerint az egyik legérdekesebb javaslat, hogy az Európai Parlamentet a jelenlegi formájában fel kell számolni. Ehelyett azt tanácsolják, hogy a közvetlenül megválasztott EP-képviselők helyett a nemzeti parlamenteknek kellene delegálniuk képviselőket.

Emellett a képviselők vétójogot adnának minden nemzeti parlamentnek az uniós jogalkotásban, illetve jogot adnának nekik és a nemzeti kormányoknak is, hogy új EU-s jogszabályok bevezetését kezdeményezhessék.

A javaslatok között van még, hogy

Az unió átszervezéséről szóló vita csütörtökön kerül először az Európai Tanács napirendjére, ahol Orbán Viktornak lesz lehetősége az alapelveket képviselni, bár addig a magyar képviselők nem tudják megszavazni a határozatot az Országgyűlésben. A 444 emlékeztet: a politikai nyilatkozat arra jó, hogy felszólítsa a kormányt, milyen álláspontot képviseljen, jogi relevanciája azonban nincs.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerdán azt közölte, a Fidesz-KDNP által most beterjesztett és elfogadni kívánt határozati javaslat több szempontból is rendkívül ártalmas és hazug.

Kapcsolódó
Addig jár a vétókorsó a kútra, amíg el nem törik
A magyar és lengyel kormány politikai fegyverként kezdte el használni az uniós vétót, ami odáig vezethet, hogy bizonyos esetekben maga a vétó is megszűnhet. Ez viszont nem lenne jó Magyarországnak. Sőt, más tagországnak sem.