Részvénytársasággá alakul a Telex, az újságírók is részvényesek lesznek

A lapvezetés szerint így lehet biztosítani, hogy a telex mindig a telexesek kezében maradjon.

Megvalósul, amit Kárpáti Márton, a Telex kiadóját tulajdonló Van Másik Kft. alapító-tulajdonosa még 2020 őszén, a Telex indulásakor ígért, és a volt indexesekből álló szerkesztőség tulajdonossá válik az új lapban, írja a Média1. 

A cég Kft.-ből részvénytársasággá alakul, amiről közleményt is küldtek a Média1-nek:

Átalakul a Telexet kiadó Van Másik Kft. A jelenleg egyszemélyes, Kárpáti Márton alapító tulajdonában álló cég zrt.-vé alakul. Az átalakulás fő célja – ahogy azt a Telex létrejöttétől kezdve folyamatosan akartuk –, hogy a Telex a telexeseké legyen, és örökre az is maradjon. Ez maradéktalanul teljesülni fog, ugyanis csak a Telexben dolgozók jutnak részvényekhez, és a jövőben is biztosítani szeretnénk jogi eszközökkel, hogy ne kerülhessen semmilyen politikus vagy oligarcha kezébe, irányítása alá a cég. A részvények 75 százaléka dolgozói részvény lesz, a szerkesztőség kérésének megfelelően a dolgozók közt egyenlő arányban elosztva. Ebből a részvényből csak Munk Veronika, alapító-főszerkesztő kap a többieknél nagyobb hányadot. A dolgozói részvénynek az a különlegessége, hogy kizárólag a Van Másik munkavállalója kaphatja, külső szereplő sosem. Ez a részvényfajta biztosítja azt, hogy a Telex mindig, azaz 50-100 év múlva is a telexeseké legyen. A részvények fennmaradó 25%-a törzsrészvényként Dull Szabolcs főszerkesztő, Kárpáti Márton üzletfejlesztési és stratégiai igazgató, Kárpáti András informatikai igazgató és Pusztay András gazdasági és értékesítési igazgató között oszlik majd el.

A közlemény szerint a Telex nemcsak a mindenkori telexeseké lesz, hanem a szerkesztőségnek komoly beleszólási joga lesz a legfontosabb kérdésekbe:

Az átalakulást, az ismertetett konstrukciót a Telex szerkesztősége június 1-én, elsöprő többséggel elfogadta, teszik hozzá.