Szabad Európa: Húsárban vesznek embereket

Az ukrán menekültválság miatt egész Európában romlott a helyzet.

Emberkereskedelemmel naponta 20 millió eurót keres a román maffia, amelynek hálózata fejlettebb a magyarnál, de nálunk is úgy adják-veszik az embereket, mint a tárgyakat – írja a Szabad Európa.

Az Age Of Hope Alapítvány vezetője szerint sok kiszolgáltatott lányt adnak el Magyarországon is szexrabszolgának húsárban, vagy még olcsóbban.

Átlagosan egy lány ára olyan ötven- és százezer forint között mozog. (…) Azt, hogy mennyiért adják vagy veszik meg a lányokat kilóra Magyarországon, mindig a helyzet adja

– mondja Tóth Ákos, aki szerint többnyire az uzsora végződik szexrabszolgasággal. A családok előbb a házat íratják az uzsorás nevére, ha már nincs más, a tartozás fejében a kislányokat adják el. A szakember szerint volt olyan, amikor valaki

egy doboz lázcsillapító árát kérte az uzsorástól, és a vége az lett, hogy a lányát vitték el.

Egy külföldön öt lányt futtató férfi szerint ez csak extrém eset, a legtöbben a szegénység és a kilátástalanság miatt önként mennek, mert nem látnak más kiutat, pénzt akarnak keresni.

A szakemberek szerint az emberkereskedők óvatosabbak lettek, de a menekültkrízis nagy lehetőség a „rabszolgavadászoknak”, hiszen Ukrajna a háború előtt is az európai emberkereskedelem egyik fellegvára volt.

A Baptista Szeretetszolgálat programvezetője szerint az emberkereskedők főleg a gyerekeikkel menekülő nők traumatizált állapotát használják ki. De Coll Ágnes kampányt indított az ukrán menekültek kizsákmányolása ellen. Abba a Miniszterelnökség is beszállt, legyártatott ötvenezer szórólapot, amely a menekülteket figyelmeztette arra, hogy a határ átlépésével a veszély nem múlt el, könnyen prédává válhatnak.

Az emberkereskedelem egyébként legalább akkora biznisz, mint az illegális fegyver- és drogkereskedelem. Ezt már a romániai Szabad Európának erősítette meg a szervezett bűnözéssel foglalkozó nemzetközi tanácsadó, Silvia Tăbușcă.

Becslések szerint csak a román emberkereskedelmi hálózatok naponta több mint húszmillió eurót keresnek. (…) A világon 19,5 milliárd dollárra becsülik az emberkereskedelem éves nyereségét.

De Coll Ágnes azt mondja a kizsákmányolás a férfiakat is érinti. Példának hozza, amikor ötven embert szerveztek be angliai munkára egy matracgyárba, ahol nem kaptak rendesen enni, elvették mindenüket, állandóan figyelték őket. A banda rabszolgaként dolgoztatta a magyarokat.

Arról, hogy a modernkori rabszolgaság, a kényszermunka, a prostitúcióra kényszerítés hány embert érinthet Magyarországon, nincs hivatalos adat, de a portál által megkérdezett szakértők 20-40 ezerre teszik az érintettek számát.