Megválasztották Fekete-Győr András helyetteseit

Bedő Dávid és Gelencsér Ferenc fogja őt segíteni.

Megválasztották a most először parlamentbe bekerülő Momentum-frakció tisztségviselőit. Azt eddig is tudni lehetett, hogy Fekete-Győr András, a párt korábbi elnöke fogja vezetni a képviselőcsoportját, a helyettesei Bedő Dávid újbudai önkormányzati képviselő és Gelencsér Ferenc I. kerületi alpolgármester lesznek. Nekik az önkormányzati pozícióikról le kell mondaniuk az összeférhetetlenség miatt.

A frakcióigazgatónak pedig egy régi motorost, Szabó Szabolcsot nevezik ki, aki 2014-ben, még az Együtt színeiben jutott be először a parlamentben a csepeli választókerület jelöltjeként.