Komjáthi Imre: Győzni fogunk, mi mást mondhatnék?

„Győzni fogunk, mi mást mondhatnék?” – mondta az MSZP-s Komjáthi Imre a 24.hu és a Partizán választási műsorában, ahol az eddigi részvételi adatok alapján kérdezték a kilátásokról.

„Győzni fogunk, mi mást mondhatnék?” – mondta az MSZP-s Komjáthi Imre a 24.hu és a Partizán választási műsorában, ahol az eddigi részvételi adatok alapján kérdezték a kilátásokról. Mint mondja, a korábbi szavazásoknál nem látott ennyi fiatalt, és ez bizakodással tölti el. Szerinte amúgy nagyjából ugyanazokat a folyamatokat látjuk, mint 2018-ban:

Most is mennek a szavazatvásárlások, viszik az embereket szervezetten szavazni vidéken, de eközben gőzerővel mozósítunk mi is – mondta Komjáthi, aki szerint az ellenzéki összefogásnak meg kell maradnia akkor is, ha esetleg most veszítenének.

A teljes interjút itt nézhetik meg:

Címkék: