Hétszámjegyű összeget utalt a tiltakozó pedagógusok sztrájkalapjába Bojár Gábor

Bízik benne, hogy gesztusa másokat is csatlakozásra buzdít.

Hétszámjegyű összeggel támogatta a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapját Bojár Gábor, írta Törley Katalin, a mozgalom alapítója a Telexnek. A Graphisoft alapítója, Márki-Zay Péter gazdasági tanácsadója által kapott összegből több pedagógus munkabeszüntetés miatt kieső bérét pótolják majd.

Bojár egyébként egy Facebook-posztban már korábban a sztrájkoló pedagógusok támogatására buzdította követőit.

A Tanítanék Mozgalom megkeresésére egy jelentősebb összeget utalok a sztrájkoló pedagógusok sztrájkalapja javára. Abban bízom, hogy ez a gesztus talán csatlakozásra buzdít másokat is. Itt ugyanis nemcsak a megalázóan alacsony jövedelemből élő pedagógusok megsegítéséről van szó, hanem gyerekeink, és rajtuk keresztül országunk jövőjéről is

– írta a bejegyzésben.

Törley a Telexnek azt is elmondta, hogy eddig összesen 20 millió forint gyűlt össze a sztrájkalapba, több mint 1500 támogatótól. Ebből a pénzből minimum kétezer tanár egy napnyi, sztrájk vagy polgári engedetlenség miatt kieső bérét tudják pótolni. Számításaik szerint egy nap sztrájk miatt tízezer forintja esik ki egy tanárnak.