MOK megyei elnök: Hosszú lehet a járvány tetőzése, de még vannak tartalékok a kórházakban

Csilek András szerint hamarabb jön a tetőzés.

Hamarabb bekövetkező tetőzésre számít a negyedik hullámban a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei elnöke. Csilek András infektológus az Infostartnak azt mondta, ennek oka az, hogy nincsenek korlátozó intézkedések, és hozzátette azt is, hogy emiatt hosszabb lehet a tetőzés is.

Mi arra számítunk, hogy az emelkedés után lesz egy hosszú plató fázis, amikor tetőzik ez a hullám, de most nem tudjuk, hogy milyen hosszú ideig tart, vagy, hogy kellenek-e plusz járványügyi intézkedések.

Az orvos arra számít a külföldi példák alapján, hogy a nagyszámú új megbetegedésekhez képest arányaiban továbbra is kevesebben kerülnek majd kórházba, de közülük sokan kerülnek majd intenzívre, jellemzően az oltatlanok.

Csilek azt mondta, hogy a kórházakban még bőven van szabad ágy és személyzet a koronavírus-betegeknek, és állítása szerint nem okozott az ellátást veszélyeztető munkaerőhiányt a kötelező oltás és az egészségügyi szolgálati jogviszony sem. „A második és a harmadik hullámhoz képest ágyban és humán erőforrásban is vannak tartalékaink” – jelentette ki.

Beszélt arról is, hogy ameddig nem lesz több beoltott az országban, addig az oltatlanok gerjeszteni fogják a járványt és az oltottak is elkaphatják, igaz, enyhébb tünetekkel. Elmondta: a magas esetszámok miatt az oltottaknak is érdemes most maszkot hordani a zárt helyeken.

Ha csak oltottak lennének az országban, akkor a vírus nem nagyon találna fogékony szervezetet,

jelentette ki Csilek, aki szerint hazánkban is úgy lehetne fokozni az oltási kedvet, ha csak az oltottak mehetnének tömegrendezvényre, moziba, színházba, étterembe.