Feszült megbeszélésekbe futott bele a Budapesten vizsgálódó EP-delegáció

A LIBE Bizottság küldötteit különösen a jogállami normák betartása és a sajtószabadság érdekelte.

Magyarországi körútját követően sajtótájékoztatót tartott az Európai Parlament delegációja. A LIBE Bizottság küldöttei azzal a céllal érkeztek Budapestre, hogy a jogállami normák magyarországi érvényesüléséről tájékozódjanak, a sajtó és a tudományos élet szabadságáról is igyekeztek képet nyerni.

A delegáció vezetője, Gwendoline Delbos-Corfield elmondta, hogy az elmúlt napokban reggel nyolctól este kilencig dolgoztak a bizottság tagjai, és azt találták, hogy Magyarországon vannak aggasztó jelek a jogállamiságot illetően. Bizonyos interjúk alapján úgy látják, hogy az elmúlt években romlott is a helyzet.

Delbos-Corfield konkrét ügyeket is említett az Euronews beszámolója szerint:

Egy másik probléma a veszélyhelyzet fenntartása, ami ugyan más országokban is jellemző, de Magyarországon ennek apropóján olyan fontos törvényeket is hoztak, amelyeknek semmi közük a járványhoz.

A delegációvezető arról is beszélt, hogy több esetben komoly ellenérzéseket tapasztaltak a magyar tárgyalópartnerek oldaláról. Delbos-Corfield szerint akadt olyan sajtóügyekben megkeresett ember, aki faképnél hagyta a küldöttséget és viccnek, színháznak nevezte a delegáció munkáját. A bíróságokkal kapcsolatban is voltak negatív jelzések, tárgyalópartnereik egyes kérdéseket nem válaszoltak meg. Delbos-Corfield feszült hangnemben zajlott a tárgyalás.

Az MTI szerint meglepőnek nevezte, hogy mekkora figyelem övezte tevékenységüket; ez nincs minden tagállamban így. Ugyanakkor hozzáfűzte: nem volt öröm olvasni a saját magukról szóló sajtóhíreket, mert azok szerinte kárt okoztak az EP munkájának és integritásának. Kijelentette, hogy nagyra értékeli a tagállamok parlamentjeit és azt várja el, hogy az Európai Parlamentet is ilyen tisztelet övezze.

Kérdésre felelve Gwendoline Delbos-Corfield azt mondta, a média helyzetéről is tájékozódtak. A nem kormánykritikus szereplők azt emelték ki nekik, hogy Magyarországon sokféle médium működik, ami mutatja, hogy érvényesül a pluralizmus. A kapott válaszokat azonban úgy értelmezte – tette hozzá a francia képviselő -, hogy a Médiatanácsnak nem feladata vizsgálni a különböző vélemények arányos megjelenését a médiában. Kormánykritikus forrásokból sokat hallott arról, hogy egyes fontos ellenzéki szereplők soha nem kapnak helyet a közmédia adásaiban – mondta, megjegyezve: Franciaországban arányosan kell megjeleníteni a különböző véleményeket.