Fél Budapestet lezárják a hétvégén Ferenc pápa látogatása miatt

Vasránap még a földalatti is rövidített útvonalon jár.

Vasárnap Budapestre érkezik Ferenc pápa, hogy megtartsa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét. A rendezvény miatt egész hétvégén jelentős lezárásokra kell készülni a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján azt írja, több tízezer embert várnak az 52. kongresszus hétvégi eseményeire.

Mint írják, szeptember 11-én, szombaton körmenetet tartanak a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon, a kongresszus záróeseményét pedig szeptember 12-én rendezik meg a Hősök terén. Az érintett területeken jelentős korlátozások lesznek.

Ezért a BKK arra kéri a rendezvényekre látogatókat, hogy a jelentős közúti lezárásokat és a korlátozott parkolási lehetőségeket figyelembe véve lehetőség szerint közösségi közlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket. A BKK bővített szolgáltatással segíti a rendezvényre látogatók közlekedését: a térségét érintő kötöttpályás járatok, így többek között az 1-es villamos, a nagykörúti 4-es, 6-os villamos és az M1-es, az M2-es és az M4-es metrójáratok, valamint az M3-as pótlóbuszok jelentősen sűrűbben indulnak.

Változás a közutakon

A BKK azt írja,

Változások a tömegközlekedésben

A tájékoztatás szerint a BKK járatai közül több is módosított útvonalon közlekedik majd a hétvégén, mint írák:

Szeptember 10-től, péntektől szeptember 12-én, vasárnap hajnalig:

Szeptember 10-én, péntek 22:00-tól szeptember 13-án hajnalig

Szeptember 11-én, szombaton

A záróesemény idején a földalatti is rövidebb úton jár

Az Eucharisztikus Kongresszus záróeseményét szeptember 12-én, vasárnap rendezik meg a Hősök terén, ezért: