Szabó Tímea hazárdjátéknak tartja a kormány járványügyi intézkedéseit

A Párbeszéd 11 pontos járványügyi javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek.

Szabó Tímea frakcióvezető online közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak be kellene tiltania minden nyilvános rendezvényt. Amikor kérdezték, ez vonatkozik-e a tüntetésekre is, az állami hírügynökség szerint azt felelte, nem, mert az utcán biztosítani lehet a védőtávolságot, ellentétben a focimeccsekkel.

A politikus beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt nem szegényedhetnek el családok, ezért törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy

a táppénzen lévők ne a fizetésük 60, hanem nettó 75 százalékát kapják meg. 

Szabó Tímea a népjóléti bizottság elnökével, a szocialista Korózs Lajossal levélben felkérték az operatív törzs tagjait, hogy a testület előtt számoljanak be az eddigi intézkedéseikről. 

Az általa benyújtott határozati javaslat szerint a kormánynak a tömeges megbetegedések miatt nagyon szigorú szabályokat kellene hoznia.

A javaslat indoklása szerint a koronavírus-járvány súlyos, az egész országra kiterjedő, a tavaszinál jóval súlyosabb egészségügyi válsághelyzetet okoz. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy megfelelő protokoll szerint történő, széles körű és tömeges tesztelés, a kontaktok gyors és hatékony felkutatása, valamint a fertőzöttek mielőbbi elkülönítése megállíthatja a vírus terjedését.

150 ezer forintos bírságot is kaphatnak, akik megsértik a házi karantént
Hétfőn az Országgyűlés megszavazta a szigorítást.