Csányi OTP-s bizalmasának fegyverkereskedő cége elbukott egy kétmilliárdos üzletet

Tiltott összejátszás gyanúja miatt diszkvalifikálta a Védelmi Beszerzési Ügynökség az OTP Bank egyik fontos alkalmazottjának cégét egy közbeszerzésből. A Milipol Zrt. adta ugyan a legjobb ajánlatot a 9 milliméteres parabellum-lőszerek vásárlására indított eljárásban, az ügynökség azonban úgy ítélte meg, hogy az árakat egyeztette egy másik, az eljárásban résztvevő céggel, hogy megszerezhesse az üzletet. A szóban forgó cég alapítója is a Milipol vezetői köréhez tartozik.

A nyár végén elakadt a Magyar Honvédség 2020-2022-es időszakra vonatkozó pisztolylőszer-beszerzése. A Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) augusztus közepén eredménytelenségre hivatkozva zárta le a kétmilliárd forintos kerettel indított eljárást.

Úgy tudjuk, az ügynökség azért döntött így, mert álláspontja szerint a a Milipol Zrt. a Kraft HD Zrt.-vel összejátszva megsértette az eljárás tisztaságát.

Az eljárásról készített összegző dokumentumban a 24.hu információja szerint az áll: a két cég összehangolhatta egymással, hogy milyen árat kérjenek a lőszerekért. A Milipol a második fordulóra több mint 50 százalékkal csökkentette eredeti árajánlatát, hogy alámenjen fő riválisának, egy német lőszercég leányvállalatának, és hasonlóan manőverezett a Kraft HD is. Ezenfelül a két cég pályázatában szövegrészek egyeztek meg, lényegében ugyanazt a termékleírást csatolta mindkét vállalkozás. Az is erősítette a tiltott összejátszás gyanúját, hogy mind a Milipol, mind a Kraft HD elindult a 800 milliós nagyságrendű vaklőszer-beszerzésen is, amely a parabellum-pályázattal párhuzamosan folyt, és ott is hasonló koreográfiát követtek.

A VBÜ ugyanakkor minden kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény kijátszását, ezért a Gazdasági Versenyhivatalhoz továbbította az ügyet.

Az árkartell gyanúját felvető ügynökségi döntés azért érdekes, mert a Milipol az utóbbi években a hazai fegyveres testületek egyik kedvenc beszállítójává nőtte ki magát. Ráadásul a cégnek egy ideje a magyar bankvilág felső köreiből érkező főtulajdonosa van. Ecsedi Ferenc, az OTP Bank fontos embere, Csányi Sándor régi bizalmasa 2017 végén szerezte meg a Milipol-részvények többségét.

A Milipol honlapja azzal büszkélkedik, hogy

a cég a katonai és rendvédelmi termékek elsődleges szállítójaként vált közismertté a magyar honvédelmi, rendészeti és kormányzati szervezetek körében. (…) 2018-ra a rendvédelmi és katonai eszközök és szolgáltatások terén a magyar piac legjelentősebb magánkézben lévő beszállítójává vált.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó szervek rendszeresen szereznek be különféle felszereléseket a cég közvetítésével. Az Országos Rendőr-főkapitányság például tőlük rendelt 2017-ben 2,3 milliárd forintért hőkamerákat és 1,7 milliárdért éjjellátó berendezéseket, emellett egy 20 millió forintos gázspray-üzletet is kötöttek. Ez a cég szállította az Országgyűlési Őrség ruházatát, bilincseit és sokkolóit, valamint az MNB Biztonsági Zrt. is rajtuk keresztül vásárolt 200 ezer darab lőszerrel együtt 112 Parabellum szolgálati pisztolyt.

Fotó: Kummer János /24.hu

A Milipol a szocialista kormányok idején is jelentős üzleteket húzott be – még Combat Kereskedelmi Kft. néven. A Hír TV 2010-ben egyenesen azzal vádolta a „budai villába bejelentett” céget, hogy a menedzsment és az MSZP vezető politikusai között fennálló szoros kapcsolat révén szállíthatott több mint kétszeres áron egy amerikai helikoptert a honvédségnek. Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig úgy nyilatkozott: 2010 előtt bevett gyakorlat volt a honvédségi beszerzéseknél a közvetítő beiktatása a gyártó és beszerző közé.

A névváltás után azonban az Orbán-kormány sem ejtette a céget, sőt bevételei az elmúlt években új csúcsokat értek el. 2017-ben és 2018-ban 7 milliárd forint felett volt a forgalma. Tavaly ugyan be kellett érnie 3,6 milliárd forint árbevétellel, a nyereség azonban így is megközelítette az egymilliárd forintot.

A cég irányítója és fő tulajdonosa másfél évtizeden át az amerikai lakhellyel is rendelkező Székely Herbert, a meggyilkolt médiavállalkozó, Fenyő János egykori bizalmasa volt. A cégadatbázisból kiderül, hogy a Millipolt Székely személye és az igazgatóság több korábbi és mostani tagja is összeköti azzal a Kraft HD Zrt.-vel, amely a Védelmi Beszerzési Ügynökség szerint összejátszhatott a lőszerbeszerzéseken a Milipollal.  A Kraft HD-t 2006-ban Székely alapította, és eredetileg ennek a cégének is Combat kezdetű nevet adott. A Combat Tactical Kerekedelmi Kft. éveken át működött a fő vállalkozás, a Combat Kereskedelmi Kft. mellett, aztán átkeresztelték, végül 2016-ban átalakították Kraft HD Zrt.-vé.

Bár a két cég vezetősége között volt átjárás, már máskor is előfordult, hogy egymás ellen indultak közbeszerzési eljáráson. A Terrorelhárítási Központot 2016-ban például nem zavarta, hogy hasonló tulajdonosi kör indult két céggel a ruházati beszerzésükön, és egyszer az egyik, másszor a másik adott be jobb ajánlatot.

Ecsedi Ferenc 2017 végén jelent meg a Milipol Zrt.-ben, és az Opten cégadatbázisa szerint az övé a részvények 51 százaléka, 49 százalék továbbra is Székely Herbert kezében maradt.

Ecsedi az 1990-es évek óta az OTP Bank egyik aláírásra feljogosított vezető munkatársa, tizenöt évig volt a pénzintézet főosztályvezetője, azóta közvetlenül a bankelnök mellett dolgozik. Az Origo és az Index is írt arról, hogy Csányi Sándor és Bige László műtrágyakirály – eredetileg a Péti Nitrogénművek körül kibontakozó – harcába is belefolyt.

Neve az elmúlt években egy kormányüdülő eladása kapcsán is előkerült. Ecsedi egy OTP-s tulajdonú projektcég ügyvezetője volt, ez vette meg 2016-ban az MNV Zrt.-től az addig állami tulajdonban lévő Hotel Lovasberényt. A Lido Immo Kft. azonban csak addig működött, amíg 2018-ban be nem olvadt Pintér Sándor belügyminiszter korábbi biztonsági cégébe. Így az egykori kormányüdülő, ahol az Orbán-kormány kihelyezett ülést is tartott, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. egyik telephelye lett.

A 24.hu információja szerint az OTP Bank belső szabályzata kötelezővé teszi minden munkatárs számára, hogy az összeférhetetlenségi szabályok alapján engedélyeztesse külső üzleti érdekeltségeit. Ezért megkerestük a bankot, összeegyeztethetőnek tartják-e, hogy a pénzintézet fontos poszton lévő alkalmazottja egy fegyverkereskedő cégben tulajdonos.

A felvetett ügyet az OTP Bank nem kommentálja. A pénzügyi intézmények munkavállalóinak üzleti tevékenységét, beleértve a vállalkozásban való tulajdonszerzést, a hatályos jogszabályok részletesen szabályozzák. Ezeket a szabályokat az OTP Bank mindenkor, így a felvetett ügyben is maradéktalanul betartja, és munkatársaival is betartatja

– írta a bank.

Kerestük a Védelmi Beszerzési Ügynökséget is, onnan a következő válasz érkezett:

A védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló 2016. évi XXX. törvény (a továbbiakban: Vbt.) alapján ajánlatkérő a „9×19 mm Parabellum pisztolylőszer beszerzése (2020-2022)” tárgyú beszerzési eljárás vonatkozásában kizárólag az eljárást megindító felhívást és a beszerzési eljárás eredményéről szóló hirdetményt köteles közzétenni. Ajánlatkérőnek ezen felül további közzétételi kötelezettsége nincs.

A védelmi beszerzési eljárások során a közbeszerzési eljárások esetében alkalmazandó nyilvánosság alapelve nem érvényesül, mivel nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekből eleve korlátozott a nyilvánosságra hozható adatok köre. Ezen felül is ugyanezen érdekekből korlátozható a beszerzési eljárással összefüggő további adatok megismerésének lehetősége.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/ MTI