2022-ig hat újabb határátkelő nyílik a szlovák-magyar határon

Szijjártó Péter szerint sosem volt még ilyen jó a kapcsolat a két ország között.

2022-ig hat újabb határátkelőt nyitnak meg Magyarország és Szlovákia között, köztük három új hidat az Ipolyon, és a nyár végére elkészül a két Komáromot összekötő híd – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A két ország gázvezetékrendszerét 2024-ig összekötő interkonnektor kapacitását mindkét irányba jelentős mértékben növelik, idén december végéig pedig összekötik a két ország magasfeszültségű villamoshálózatát.

A magyar tárcavezető az Ivan Korcok szlovák kül- és Európa-ügyi miniszterrel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg és a magyar kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek Szlovákiával. Arra utalva, hogy Ivan Korcok második hivatalos látogatása Budapestre vezetett, úgy fogalmazott: „ez nem lehet nagyon másként a Duna északi oldalán sem”.

A kapcsolatok jövőjéről szólva Szijjártó Péter reményének adott hangot, hogy a következő évek az új összeköttetésekről és az újabb közös sikertörténetekről szólnak majd, és ezek „jót fognak hozni Szlovákiának és Magyarországnak, a felvidéki magyarságnak és a magyarországi szlovákságnak is”.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán