Az Emmi nem kérhet pénzt a tao-adatok kiadásáért

Pert nyert a Transparency International Magyarország.

Nem kérhet pénzt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tao-adatok kiadásáért – erről határozott jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet a Transparency International Magyarország (TI) indított.

A TI pénteki közleményében azt írta, hogy 2018 novembere óta szeretnék megtudni, hogy az emberminisztérium hogyan ellenőrzi a látvány-csapatsport támogatások (közkeletű elnevezéssel tao-pénzek) felhasználását. Ezért arra kérték az Emmit, hogy adják át a tao-támogatások szabálytalansági eljárásaira vonatkozó dokumentumokat, a minisztérium azonban több mint 3 millió forint költségtérítést kért az adatokért.

Ezt követően a TI beperelte az Emmit és azt kérték a bíróságtól, hogy kötelezze a kormányt az adatok ingyenes kiadására, amely tavasszal osztotta a TI álláspontját. Az ítélet szerint:

Az ítéletben a bíróság külön kiemelte, hogy ha az Emmi előterjesztett volna bármiféle bizonyítást a 3 milliót meghaladó költségtérítés alátámasztására, a „mérlegelés során nyomatékosan szükséges lett volna értékelni azt, miszerint az alperes Magyarország állami feladatot ellátó egyik legmagasabb szerve”. Vagyis, írta a TI, a bíróság arra figyelmeztette az Emmit, hogy a közfeladatok ellátása és a polgárok alapvető joginak a biztosítása körében kötelessége valódi minisztériumhoz illően viselkedni.

A TI most újabb levélben szólította fel a minisztériumot, hogy tegyen eleget a bíróság ítéletének, és ingyenesen adja át a kért adatokat.

Felcsút töretlenül szívja fel a közpénzt, de már Orbán másik kedvenc klubját is milliárdos összeggel gazdagítják a cégek
Kilenc év alatt 790 milliárd forint ment az államkassza helyett sportklubokhoz és szövetségekhez. A mostani támogatási időszak újdonsága, hogy a Felcsút mellett immáron a Fehérvár is milliárdos összeget gyűjtött egy év alatt.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János