Karácsony: Egyelőre nem lesz ingyenes a parkolás

Mert nem csökkent akkora mennyiségben az autóforgalom, mint várták.

A főpolgármester bejelentette, hogy egyelőre nem lesz ingyenes a parkolás a fővárosban, mert az autóforgalom nem csökkent úgy, ahogy várták. A legtöbben autóba ülnek BKV helyett, és rengeteg engedély van kiadva a belvárosban az ott lakóknak.

Karácsony Gergely szerint ehelyett azt próbálják elérni, hogy használhassák a mélygarázsok szabad kapacitásait, erre a nyolcadik kerületben már született is megoldás. Arról is tárgyalnak, hogy az egészségügyi ágazatban dolgozók parkolását segítsék.

Azt is elmondta, hogy van forrás arra, hogy védőfelszereléseket szerezzenek be, de egyszerűen ők sem tudnak ezekhez hozzájutni.

Bejelentette még, hogy egy ideig leállnak a lomtalanítások.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta, hogy egyrészt tartanak minden korábbi béremelési megállapodást, másrészt igyekeznek a fővárosi cégek alkalmazottainak biztosítani a védőfelszerelést, ezt ugyanis többen kérték.