Az NNI nyomoz Niedermüller Péter mondatai miatt, miután a CÖF feljelentette

Közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a mai napon arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a 2020. január 31-én tett feljelentésünkben megjelölt közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan

– közölte a kormányközeli Civil Összefogás Fórum.

A jövőben folyamatosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt és bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket

– tették hozzá. Niedermüller ellen a Fidesz már tüntetést is szervezett, és a Hatvannégy Vármegye döglött patkányt küldött az irodájába. A részletekről itt írtunk:

A Fidesz nekiment a kirekesztésnek, és közben egyszer sem nevette el magát
A Jóisten csavart egyet a világon, aztán minden kicsit máshogy hullott vissza. Az a Fidesz beszél a kirekesztés elleni harcról, amelyik tíz éve erre építi a teljes politikáját. Agyzsibbasztó tüntetést tartottak Niedermüller Péter ellen.