Simonka szerint neki ad igazat, hogy többen is ellene vallottak

Újra a munkában, írja a képviselő.

Néhány szabadnap után újra munkában!

kommentálta Simonka György, hogy a a Fővárosi Törvényszéken befejeződött a pere előkészítő szakasza. A költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő szerint az, hogy négyen is ellene vallottak, azt jelenti, hogy

Az ellenzéki portálok magukhoz híven természetesen negatívan értékelik a napokban megtartott előkészítő ülést, sőt azt vizionálják, hogy Simonkának vége PONT ELLENKEZŐLEG, azok kerültek igen nehéz helyzetbe, akik azt gondolták, hogy beismernek bármit, ezáltal lezárul az ügyük és nem vádlottként, hanem legfeljebb tanúként jelenhetnek meg a legközelebbi tárgyalásokon.

Címkék: simonka györgy