24 óra alatt 32 közlekedési baleset

A rendőrök szombaton 161 embert fogtak el.

Magyarország területén 2020. január 11-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 32 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 9 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött – írja a rendőrség a szombati napról készített összefoglalójában.

A 32 közlekedési balesetből hat Komárom-Esztergom megyében történt, az egyik halálos volt. Tatabánya és Tarján között két személygépkocsi frontális ütközése következtében vesztette életét egy 59 éves nő 2020. január 11-én délután. A rendelkezésre álló információk szerint egy 65 éves férfi utasával Mazda típusú személygépkocsival közlekedett Tatabánya felől Tarján irányába. Járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért egy jobbra ívelésű kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő Opel típusú gépkocsival. A Mazdában utazó nő a helyszínen elhunyt, a sofőr, valamint a részes gépkocsiban utazó három fő megsérült.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 161 személyt fogott el, közülük

161 személyt állítottak elő,

Biztonsági intézkedést 119 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 115 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, és további 36 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Kiemelt kép: Mihádák Zoltán / MTI