Még megélte az újévet, majd halálra gázolták Kiskunmajsán

Halálos balesettel indult az év a Bács-Kiskun megyei városban.

A rendőrség tájékoztatása szerint 2020. január 1-én 3 óra 45 perckor Kiskunmajsán, a Fő utcában egy személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között elütött két gyalogost.

A baleset következtében az egyik gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik pedig megsérült.

A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.