Kaszinóvárosokba, adóparadicsomokba, nyaralóhelyekre repültek a honvédségi gépek, amelyeket korábban Orbán használt

Nagy a hallgatás a minisztérium részéről, hogy ki és mit keresett ott ezeken a helyeken.

Tavaly négy repülőgépet is vásárolt a Magyar Honvédség, két nagyobbat (Airbus), és két kisebbet (Falcon). Ezeket gyakran használta Orbán Viktor kormányfő (Izraelbe, Moszkvába, Montenegróba, Salzburgba, Prágába, Zágrábba, Brazíliába, az Egyesült Álllamokba, stb. is ezen gépek valamelyikével utazott a miniszterelnök hivatalos utakra, fotók sokasága bizonyítja ezt.

Aztán idén nyár eleje óta ezeket a honvédségi gépeket eltüntették a legismertebb repülőgépfigyelő oldalakról (ezek a tulajdonos felszólítására elrejtik egy adott repülő adatait és útvonalait), ezért azóta nem lehetett tudni és az interneten követni, mikor merre jár a két Airbus és a két Falcon

írja az Átlátszó. A portálnak azonban egy adatbázisból mégis sikerült megtudnia, hova repült ez a négy gép. (Az elért úticélokat a portál térképre is vitte, böngészhető.)

Az egyik gép legegzotikusabb útja 2018. november közepén egy kiruccanás volt Dubajba, ami után Bandar Lengeh-ben (Irán) és Khoy-ban (Azerbajdzsán) bukkant fel a repülő.

A repülő 2019-es útjai közül a legérdekesebb az októberi 10-13. közötti, 3 napos tartózkodás a népszerű görög üdülőhelyen, Thessalonikiben. Onnan hazatérve, rövid budapesti pihenő után, október 14-én a 604-es az azerbajdzsáni Qabala városába ment, majd 15-én jött vissza Budapestre.

A kormany.hu tájékoztatása szerint ekkor Orbán Viktor a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján vett részt Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A miniszterelnök Facebook-oldalán pedig a látogatásról közzétett, „Keleti partnerség” című albumban szerepel is két olyan fotó, amelyeken felismerhető a honvédségi csapatszállító.

November elején a spanyolországi Albacete-be, majd a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek második legnagyobb tagjára, a turisták körében nagyon népszerű Fuerteventurára ment a 604-es honvédségi csapatszállító, és ott töltött 3 napot. Alig két hete, december elején pedig egy másik kedvelt nyaralóhelyen, a görög Párosz szigetén tűnt fel a gép.

A másik Airbus

A harmadik gép, az egyik Falcon (business jet) idén

A negyedik gép (szintén Falcon) augusztus elején a horvátországi Brac szigetén (ahol a 606-os Falcon is járt már) bukkant fel a 607-es gép, augusztus végén pedig a Korzika szigetén található Bastia városában. November közepén Tokióban, majd Kijevben, a hónap végén pedig Pekingben, Szöulban és Moszkvában járt a repülő, december elején pedig a portugál Beja városába ment – sorolja az Átlátszó.

Az Átlátszó rákérdezett a honvédelmi minisztériumnál, kiket szállítottak a kérdéses időpontokban az egyes úti célokra a gépek, de a tárca nem válaszolt.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán