Elbukták a többséget Farkas Flóriánék az Országos Roma Önkormányzatban

Három szervezet összeállt a Lungo Drom ellen.

Elvesztette többségét az Országos Roma Önkormányzatban a Farkas Flórián-féle Lungo Drom – írja a merce.hu.

A végeredményt a Nemzeti Választási Bizottság tegnap állapította meg. A 47 fős testületben ezek lettek végül az arányok:

Farkas Flóriánék ellen ráadásul összeáll a másik, testületbe jutott szervezet. A merce.hu azt írja, hogy nemrég egyezséget kötöttek, amelynek értelmében semmilyen esetben nem működnek együtt a Lungo Drommal. Mint írták:

a Farkas Flórián és a Lungo Drom által képviselt eredménytelen, korrupt „felzárkóztatási törekvések” folytatása mind rövid, mind pedig hosszú távon a cigány érdekképviselet, valamint a felzárkóztatási politika ellehetetlenülését, annak halálát jelenti.

Kiemelt kép: MTI / Mészáros János. Farkas Flórián, a szervezet elnöke beszédet mond a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kongresszusán Szolnokon, a tiszaligeti Városi Sportcsarnokban 2017. október 28-án.