Ungváry Krisztián felmondott a Veritasnál

A konkrét okokról egyelőre nem beszél.
Kapcsolódó cikkek

Ungváry Krisztián történész saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár állományából.

A 24.hu értesülését megerősítette Ungváry, s azt ígérte, még a héten választ ad arra, „mi az a konkrét ok, ami ellehetetlenítette a közös munkát”.

A tudós a lapunknak adott, tegnap megjelent interjújában még olyanokat mondott, hogy:

Ungváry Krisztián a Fidesszel kritikus 1956-os Intézet munkatársa volt, mígnem a kormány egy rendelettel a miniszterelnök emlékezetpolitikáját támogató Veritasba olvasztotta az intézetet, ahová a kilenc munkatársából négyen, köztük Ungváry is átcsekkolt.

Az interjúban kérdeztük Ungváryt, a Veritasban hogyan magyarázták a beolvasztást?

Lett egy kormányrendelet, amit végre kell hajtani. Kissé nyugtalanító, hogy nem tudhatjuk meg, ki, miért és mi alapján találta ki az egészet, sőt, azt sem, hogy azért titok, mert nem mondhatják meg, vagy azért, mert nem akarják megmondani. Nem tehettem mást, mint hogy közérdekű adatigénylést adtam be az EMMI-hez ebben a kérdésben.

Ungváry az interjúban is számos, a Fideszt célzó kritikát fogalmazott meg, alább néhány idézet a történésztől.

Ungváry Krisztián: Az EU helyében elzárnám a magyarországi pénzcsapot
Nagyinterjú Orbán-kabinetről és világkormányról, történelemhamisításról és felperzselt Európáról.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu