Gyerekek előtt verte meg a tanárt egy miskolci apa

Ököllel esett neki, mert fegyelmezni merte a lányát.

A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, gyorsított eljárás keretében állított a Miskolci Járásbíróság elé egy 35 éves szendrői férfit.

A gyanúsított lánya az egyik miskolci általános iskola hatodik osztályos tanulója. A lányt a tesitanár február 8-án délelőtt az iskola intézményvezetője elé akarta vinni, mert nem akart részt venni a kötelező úszásoktatáson, valamint többszöri tiltás ellenére is rágógumizott.

Miután az apa tudomást szerzett a történtekről, felháborodva az iskolába ment, majd a gyerekek előtt három alkalommal ököllel megütötte a tesitanárt. Az első ütés állon találta a pedagógust, a második és harmadik ökölcsapás pedig súrolta az arcát illetve a fejét.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő az apával szemben.

A pedagógus közfeladatot ellátó személynek minősül, akit a törvény fokozott büntetőjogi védelemben részesít. A bűncselekmény 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Miskolci Járásbíróság a büntetlen előéletű férfit két év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, azonban az apa és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.