Fejlesztésbe kezd a MÁV a Nyugati és a Keleti pályaudvaron

És további ötven helyszínen.

A MÁV elkezdi a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztését, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontását, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajt végre utaskomfort-javító intézkedéseket – közölték pénteken.

Ennek értelmében:

Hozzátették: elindult a kiemelt, legnagyobb utasforgalmat lebonyolító és más felújítással nem érintett állomások felújítási projektje is. A fejlesztési terv első ütemében 2019-ben részben megújul a Bicske alsó; Alsógöd; Felsőgöd; Nagymaros-Visegrád; Szob; Sződ-Sződliget és Albertirsa megállóhely; valamint Rákospalota-Újpest állomáson tavasszal lebontják a raktárépületet és nyáron kerül sor a vágányhálózat karbantartására; Dunakeszi-Gyártelep állomáson pedig P+R parkoló épül az önkormányzattal közösen.

A helyszínek mindegyikén vizsgálják az állomás, illetve megállóhely területén elhelyezkedő épületek és építmények állapotát és kihasználtságát. A rossz állagú, nem hasznosítható, az arculatot rontó épületeket, illetve építményeket a lehetőségeknek megfelelően elbontják. Azokon a helyszíneken, ahol az épületek és építmények kihasználtsága megfelelő, indokolt esetben karbantartás, illetve felújítás várható.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László