Iskolai bemutató miatt emeltek vádat egy rendőr ellen

Az egyik diák megszerzett egy könnygázgránátot, amit egy másik gyerek működésbe hozott.
Kapcsolódó cikkek

Gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy rendőr ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, egy iskolásoknak rendezett tavalyi bemutató miatt – közölte honlapján a vádhatóság.

2018 áprilisában a Készenléti Rendőrség győri objektumában pályaorientációs bemutatót tartottak. Egy diák itt megszerzett egy könnygázgránátot, azt egy gránátvetőbe helyezte, amit egy másik gyerek működésbe hozott. Öt gyerek szenvedett 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérülést, emellett 83 személy testi épsége és egészsége került közvetlen veszélybe.

A vádirat szerint a főtörzsőrmester figyelmen kívül hagyta a könnygázgránát kezelésére vonatkozó előírásokat, és a foglalkozási szabály megszegésével közvetlen veszélynek tette ki a bemutatón résztvevőket. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést a vádlott rendőrre.