Hős eladónő: késsel üldözte ki a rablót a boltból

      A vád szerint az 54 éves férfi tavaly decemberben egy késsel kirabolt egy III. kerületi dohányboltot, pár nappal később pedig egy

Vádat emeltek egy 54 éves férfi ellen, aki tavaly decemberben kirabolt egy III. kerületi dohányboltot, majd pár nappal később egy élelmiszerüzletből próbált meg pénzt szerezni.

A vádirat szerint, a férfi bement a dohányboltba, és a nála lévő késsel arra kényszerítette az eladót, hogy adja át neki a bevételt. A fenyegetés hatására az eladó átadta neki a kassza tartalmát, aki a megszerzett pénzzel elmenekült.

A férfi pár nappal később egy élelmiszerboltot akart ugyanezzel a módszerrel kirabolni. Kést fogott az eladónőre, és követelni kezdte a bevételt. A bátor nő azonban a fenyegetés ellenére nem engedelmeskedett, hanem egy hirtelen mozdulattal megnyomta a pánikgombot, majd a csemegepultról felkapta a kést, és azt maga elé tartva közölte a vádlottal, hogy nem kapja meg a pénzt.

A riasztó hangos jelzése, valamint az eladó határozott fellépése miatt a férfi pénz nélkül elmenekült. A nyámnyila rabló akár 15 év börtönt is kaphat.