Újabb részletek a ferihegyi felfújható csúszdás mentésről

A repülő hajtóműve még működhetett, mikor az utasok gumicsúszdákon menekülni kezdtek.
Kapcsolódó cikkek

Mint korábban megírtuk, felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az embereket egy induló repülőből múlt hét pénteken Ferihegyen. Az emberekkel teli járművet vontatni akarták, ám a gép, amely ezt végezte, füstölni kezdett – nem kis pánikot okozva, miután az égéstermék bejutott az utastérbe. Az egyik utas mentés közben kiesett a csúszdából, és súlyos fejsérülést szenvedett. A mentők kórházba vitték.

A Blikk információi szerint a SmartWings légitársaság repülőjének hajtóműve még működhetett, mikor az utasok gumicsúszdákon menekültek a füsttel teli utastérből. Így feltételezhető, hogy a kiáramló erős légáramlat lökte meg a csúszda alján lévő 39 éves nőt, aki lerepült a csúszdáról, és

fejjel a betonba csapódott.

A lap úgy tudja, az izraeli nő olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők hosszan küzdöttek az életéért, és azért, hogy egyáltalán szállítható állapotba kerüljön. Ezek után a Merényi Gusztáv kórházba vitték, ahol rögtön megműtötték. A nő hat nappal az eset után is életveszélyes állapotban van.

Címkék: ferihegycsúszda