Az MVM szerint nem közpénz az a félmilliárd, amiből a békemenetelőket támogatta

Úgyhogy nem is adja ki az arról szóló adatokat. Az Alkotmánybíróság korábban másképp ítélt.

Tájékoztatjuk, hogy az MVM Zrt. támogatásait nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi

– ezzel utasította el az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Együtt alelnökének, Hajdu Nórának az adatigénylését.

Az ellenzéki politikus arra kérte az állami céget, küldje meg

Hajdu érdeklődését az keltette fel, hogy az Átlátszó megírta, az MVM tavaly 508 millió forinttal támogatta a kormánypárti békemenetek szervezéséről ismert Civil Összefogás Fórum mögött álló alapítványt. Azt az állami cég nem árulta el, hogy milyen célra adta a támogatást, csupán azt jelezte, hogy a CÖKA közhasznú tevékenységet lát el, így a támogatás az MVM számára százmillió forintos adóalap-csökkentést jelentett.

A mostani válaszmegtagadás két okból is érdekes. Egyrészt azért, mert az Átlátszó cikke épp egy adatigénylésből született, vagyis nemrég még az MVM is azt gondolta, hogy állami cégként válaszolnia kell a hasonló megkeresésekre. Másrészt, mert ez így is van. Egy 2014-es alkotmánybírósági határozat – hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria korábbi döntéseire – kimondta, hogy

az MVM Zrt. mint tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő gazdasági társaság jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervként köteles az általa kezelt közérdekű adatokat megismerhetővé tenni. Az MVM Zrt. közfeladatot ellátó szervnek minősül tehát függetlenül attól, hogy tevékenységét versenykörülmények között végzi.

Erre a határozatra hivatkozik Hajdu Nóra is, aki szerint az MVM maga is belezavarodott abba, hogyan titkolja támogatásait, hol eleget tesz a közérdekű adatigényléseknek, hol azt állítja, hogy nem közpénz az általa adott támogatások forrása. Az ellenzéki politikus ezért pert indít az adatok kiadásáért.