Szélsőjobbosok közé sorolták és milliárdosnak nevezték Orbánt

Két magyar is bekerült a Reuters összeállításába, amely az európai szélsőjobboldal felemelkedéséről szól.

Vona Gábor mellett Orbán Viktort is szerepelteti az európai szélsőjobboldal felemelkedéséről szóló fotó-összeállításában a brit Reuters hírügynökség – ezt a 444 szúrta ki.

Igaz, rögtön a magyar miniszterelnököt bemutató szöveg elején van egy súlyos tárgyi tévedés: azt írják róla, milliárdos befektetőből lett a konzervatív Fidesz vezére. Felidézik: Orbán biztonsági fenyegetésként tekint a nagy számban érkező menedékkérőkre, pengedróttal zárta le a határt, és nemzeti szuverenitás-kérdést csinált a menekülthelyzetről szóló vitából, illetve a migrációt összekötötte a terrorizmussal.

Vona Gáborról azt írják: pártja olyan kijelentésekre építette népszerűségét, mint hogy a zsidók komoly ingatlanfelvásárlásokba kezdtek Magyarországon, és szövetségre léptek a romákkal, hogy a magyarokat kisebbségbe szorítsák. A Jobbik néppárti fordulatáról nem írnak az összeállításban.

Az összeállításban a holland Geert Wilders szerepel első helyen, aki szerdán sorsdöntő nap elé néz, a választáson ugyanis nagy esélyekkel indul pártja, bár a legutolsó közvélemény-kutatási adatok bukást vetítenek előre. Rajta kívül Marine Le Pen, Nigel Farage, Jimmie Akesson, Norbert Hofer, Frauke Petry, Matteo Salvini, Tom Van Grieken és Nikolaosz Mihaloliakosz szerepel az összeállításban.