Úgy hasít a hazai Ikea, mintha nem lenne holnap

Februárban jön az online vásárlás tesztüzeme, és májusban nyit az új áruház Soroksáron.
Kapcsolódó cikkek

Az IKEA Magyarországon lévő két áruháza 14,5 százalékos növekedéssel mintegy 54 milliárd forint árbevételt ért el a tavaly augusztusban zárult üzleti évben, ami a csoporton belül kiemelkedő, a harmadik legnagyobb növekedés – ismertette Marek Feltl, az IKEA régiós vezetője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A társaság a 3. magyarországi áruházát májusban nyitja Soroksáron. Az új részlegbe a tervek szerint az induláskor 300 alkalmazottat vesznek fel.Elmondta, a kiemelkedő magyarországi eredmények megteremtik a lehetőséget a további beruházásokhoz. Ismertette: tavaly 7,2 millió egyedi látogatója volt az áruházlánc magyarországi honlapjának, 5 millióan mentek el az áruházakba, és 3 millióan vásároltak is. Az átlagos áruházi költés szintén emelkedett tavaly, 16 ezer 700 forint volt, ami 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A 687 dolgozót foglalkoztató társaság teljes magyarországi bevételének 24 százaléka a konyhai bútorokból és kiegészítőkből származott, naponta átlagosan 15 konyhavásárlás történik a magyarországi IKEA áruházakban – mondta.

Árvai Eszter, a budaörsi áruház vezetője elmondta, hogy februárban elindítják az online vásárlás tesztüzemét, ami a budaörsi áruházban áruházi átvétellel fog működni. Nyáron pedig a házhoz szállítás is elindul, vidékre is. A termékek kiválasztása és online fizetése után kiválasztható az átvétel ideje, minimális rendelési érték nincs, a termékek 75-80 százaléka elérhető lesz így, az élő növények vagy a méteráru kivételével.

Szabó Ágnes, az idén nyíló soroksári áruház vezetője arról beszélt, hogy a csoport a régióban Magyarországon hajtja végre a legnagyobb fejlesztéseket. A közel 17 milliárd forintból megvalósuló új beruházás építése befejeződött, január óta a belső munkálatok zajlanak 34 ezer négyzetméteren.

Íme egy videó az építkezésről:

(MTI)