Egy kutatás szerint a magyaroknak Andy Vajna és Rogán Antal jut eszébe az adóelkerülésről

Az is kiderült, hogy a legnagyobb adóelkerülőknek a politikusokat tartják, a multik és a gazdasági háttéremberek előtt.
Kapcsolódó cikkek

Erkölcstelennek tartják az adóelkerülést az emberek – ez az egyik tanulsága annak a frissen készült kutatásnak, amelyet a Demnet készített, és amit az Átlátszó blog írt meg először.

A Demnet és a Publicus Intézet kutatását (1000 fős) ebben a jelentésben publikálták, és a legfontosabb tanulságai ezek voltak:

Kérdés: az adókerülők milyen eszközöket használnak?

Kérdés: A hírekben szereplő adóelkerülési ügyek közül melyik három a legsúlyosabb? 

A legtöbben Andy Vajna nevét mondták, majd Rogán Antalét, illetve az „offshore”-t, mint címszót. A legnagyobb adóelkerülőknek a politikusokat tartják, a multik és a gazdasági háttéremberek előtt. A megkérdezettek szerint az a baj, hogy senki nem kéri számon őket, valamint megvédik őket a politikusok.

A kutatásból az is kiderült, a megkérdezettek 86 százaléka szerint a multiknak jobban ki kéne venniük a részüket a közteherviselésből, mint a kis- és középvállalkozásoknak