Liberálisozással és kommunistázással állt ki az egyházi oktatás mellett az államtitkár

Soltész Miklós szerint nem létezik világnézeti semlegesség.
Kapcsolódó cikkek

Magyarországon az emberek több mint fele hívőnek tartja magát, ehhez képest csak a gyerekek 12-13 százaléka részesül egyházi nevelésben – mondta az egyházügyért felelős államtitkár a Magyar Időknek.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: „nagyjából megkétszereződött az egyházi jelenlét a köznevelésben, amióta az Orbán-kormány átvette az ország irányítását a bukott baloldaltól”, a gyermekvédelem területén négyszeresére, a nevelőszülői ellátásban pedig körülbelül nyolcszorosára nőtt a katolikus és protestáns felekezetek szerepvállalása.

Az egyház térnyerésével kapcsolatos kritikákat Soltész „álszakmainak” nevezte, szerinte a jogvédőknek nem ellenezniük, hanem támogatniuk kellene azt a folyamatot, hogy minden szülő a meggyőződésének leginkább megfelelő intézménybe járathassa gyerekét. A kereszténydemokrata politikus úgy vélte: „világnézeti semlegesség egyébként sem létezik”.

Ezzel szemben létezik a liberális véleménydiktatúra, amely képtelen tolerálni az eltérő nézeteket, és a sokszínűségről szóló hangzatos frázisai dacára valójában a célja nem sokban különbözik a kommunizmus társadalmi programjától: egyneműsítést, uniformizálást akar

– jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.