Közel félmillió állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt

Mindezt ráadásul néhány hét leforgása alatt.
Kapcsolódó cikkek

Az egykori országos főállatorvos szerint a betegségnek komoly gazdasági következményei vannak, hiszen máshogy nem tudják kezelni, mint a fertőzött állatállomány megsemmisítésével.

A tünetek között szerepel

A most Magyarországon is megjelent vírustörzset már 2014-ben is kimutatták – tette hozzá.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt közölte, hogy az európai madárinfluenza-járvány egyre több országot érint: az utóbbi napokban

jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére.

(MTI)