Helyretette Orbánt az Európai Bizottság alelnöke

Frans Timmermanst az MSZP-s Ujhelyi István kérdezte meg, mi a véleménye Orbán Viktor állításáról.

Orbán Viktor egyik legutóbbi beszédében azt mondta, hiba volt megnövelni az Európai Parlament szerepét, az Európai Bizottság pedig túlzott politikai szerepet vállal, helyette a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanácsnak kellene nagyobb jogkört adni.

Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István erről kérdezte meg az Európai Bizottság alelnökét. Frans Timmermans levelében válaszolt az MSZP alelnökének. Timmermans az írta, hogy nem értenek egyet a magyar kormányfővel abban, hogy az Európai Parlament jogköreit vissza kellene nyesni.

Ami pedig a Bizottság „hatásköri túllépéseit” illeti, az EB alelnöke úgy fogalmazott: „a Bizottság azon hatáskörök keretén belül jár el, melyeket a tagállamok ruháztak rá a Szerződések útján, és amelyeket minden tagállam megerősített saját demokratikus eljárásának megfelelően.”