Pedofíliával gyanúsítanak egy Veszprém megyei képviselőt

Fiatal fiúkkal fajtalankodhatott, akiknek ezért pénzt és csokit adott cserébe.

Fiatal fiúkkal elégíthette ki magát egy Veszprém megyei falu képviselője, amiért csokit és pénzt adott cserébe – számolt be a Tények. A helyiek azt mondják, a 60 éves férfi évek óta csinálta ezt gyerekekkel, a férfi azt ígérte, hogy azok, akik még több fiatal fiút szereznek neki, még több pénzt kapnak cserébe tőle. A szülők szerint rengeteg fiatalt érint az eset, de eddig nem mertek szólni a hatóságoknak.

A szülők annyit árultak el, hogy a férfi már korábban ült börtönben pedofília miatt. Az egyik szülő azt is elmondta, hogy fiát pszichiáter kezeli, a helyiek szerint szinte mindenki tudott arról, milyen perverziói vannak a képviselőnek. A hatóságoknak azért nem akartak szólni, mert féltek, hogy megszólják őket a faluban.

Abban bíznak a szülők jelenleg, hogy a feljelentés után  a többi érintett szülei is jelentkeznek majd. A férfit a nagyvázsonyi családsegítő jelentette fel, szexuális cselekményért ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználásával büntette miatt indult ellene nyomozás.