Szerbia magyarázatot kér a magyaroktól az új menekülttörvény miatt

Szerbia nem engedi meg, hogy Magyarországról vagy bármely más országból erővel küldjenek vissza menekülteket Szerbia területére.

Szerbia nem engedi meg, hogy Magyarországról vagy bármely más országból erővel küldjenek vissza menekülteket Szerbia területére, Belgrád pedig magyarázatot fog kérni a magyar hatóságoktól a menekültekről szóló új törvényről, amely szerint a határ nyolc kilométeres körzetében elfogottakat visszaküldhetik a határra, jelentette ki Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter kedden.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn jelentette be, hogy azokat a menekülteket, akik nem követtek el bizonyítható bűncselekményt, hanem szabálysértéssel – például már megbontott kerítésszakaszon, kamionba vagy vasúti szerelvénybe bújva – jutottak át a határon Magyarországra, és 8 kilométeren belül feltartóztatják őket a hatóságok, visszakísérik a belépési pontra, ahol menekültügyi kérelmet terjeszthetnek elő. A törvénymódosítás lehetővé teszi az eljárások gyors lefolytatását, kiutasítást pedig nem alkalmaznak az érintettekkel szemben – tette hozzá az államtitkár, aki a legfőbb célként határozta meg, hogy jogellenesen senki ne tartózkodhasson Magyarországon.

Mindezt a szerb sajtó viszont úgy értelmezte, hogy a menekülteket Szerbiába fogják visszatoloncolni, és erre a hírre reagált a szociális ügyi miniszter is.

Aleksandar Vulin leszögezte, hogy ilyet egyetlen ország sem kényszeríthet rá a másikra következmények nélkül, és ha Szerbia is hasonlóképpen járna el, akkor a dominóhatás Törökországig terjedne. Felhívta a figyelmet arra, nemzetközi törvények szabályozzák azt, hogy hogyan, milyen indokkal lehet valakit egy másik országba visszaküldeni.

Aláhúzta, hogy Szerbia nem lesz a menekültek “parkolóhelye”, azaz olyan terület, ahova vissza lehet mindenkit küldeni, mert valaki úgy döntött. Aleksandar Vulin szerint a hétfőn elfogadott magyar törvény

arra enged következtetni, hogy bármilyen megállapodás, egyezség, párbeszéd vagy a nemzetközi jog betartása nélkül vissza lehet küldeni valakit Szerbia területére, ez pedig számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője szerint ha valóban igaz, hogy Magyarország Szerbiába küldené vissza a határ mentén elfogott menekülteket, azzal a migráció teljes terhét Szerbiára helyezné át.

(MTI)